Az én történetem…
Hol is kezdjem? Tanárgyerekként nőttem fel. Ez cseppet sem könnyítette meg az életem. Egyébként is szigorú anyukám így még magasabb elvárásokat támasztott felém. Mindig, mindenhol jó kellett viselkednem. És jól kellett tanulnom. Merthogy „tanárgyerek” vagyok.
Aztán gimiben mint minden rendes kamasz elkezdtem lázadni. És megfogadtam, a gyerekemet én másképp fogom nevelni. Érettségi után tanárképző főiskolára jelentkeztem matematika-angol szakra. Helyhiány miatt nem jutottam be, így egy évig óvodában dolgoztam képesítés nélküli óvónőként. Az óvoda vezetőnőjének nagyon magas szakmai elvárásai voltak. Cseppet sem volt számomra ennek könnyű megfelelni, rengeteg mindent kellett megtanulnom, elsajátítanom.
Aztán elkezdtem főiskolai tanulmányaimat. A pályám során minden korosztályt tanítottam, általános iskola első osztályától kezdve egyetemistákkal bezárólagosan. Dolgoztam iskolában, nyelviskolában, lakossági és céges, egyéni és csoportos oktatásban, voltak magántanítványaim, érettségiztettem angol nyelvből és vizsgáztattam három nyelvvizsgarendszerben.
És felneveltem egy gyermeket. Úgy, ahogy annak idején elgondoltam. A hagyományostól, az átlagostól eltérő szemlélettel, módszerekkel. Elégedett vagyok az eredménnyel. Részben mondhatni szerencsém is volt, mert még a fiam születése előtt a munkám során „megtanultam”, hogyan kell jól „bánni” óvodásokkal, alsósokkal, felsősökkel, gimnazistákkal. Tudtam, hogyan lehet velük jól szót érteni, megtapasztaltam az életkori sajátosságokat, a folyamatot, ahogy felnő egy gyermek. Ráadásul épp elkezdtem egy pedagógia szakot másoddiplomás képzésben munka mellett, amikor is a fiam úgy döntött, hogy leszületik erre a világra. Az az egy év, amikor pedagógia szakos hallgató voltam, még liberálisabb, még gyermekközpontúbb nézőpontot eredményezett a látásmódomban. Ahol a gyermek partner (nem, nem barát) a legelső perctől kezdve.
Mind a munkámban, mind a magánéletemben ez lett az alapállás. Úgy gondolom, a gyermek önálló lény, tiszteletben kell tartani az egyéniségét. A mi feladatunk szülőként az, hogy segítsük kibontakoztatni a képességeit, és amiben jó, abban erősítsük. És persze szeressük. Nagyon fontosnak tartom, hogy minden korban megélhesse a korosztálybeli sajátosságokat. Amikor gyerek, lehessen gyerek. Igen, fontos a tanulás, de ez nem minden. Gyerekként fontos a játék, az apró csínytevések, a barátok, a sport, a hobbi, a családi közös programok és az egyéni játék is. Aztán a gyerekből kamasz lesz, aki elkezdi saját útját járni. Az első önálló szárnypróbálgatások ezek. Ilyenkor tán még fontosabb a szerető, segítő, támogató szülői háttér.
Nagyon szeretek kamaszokkal foglalkozni. Segíteni a fejlődésüket, útkeresésüket. Megtapasztalni változásaikat. Ahogy a gyermekből felnőtt lesz… Tudom, hogy sok szülő kicsit nehezebben éli meg gyermekének ezt a korszakát. Nem csodálom. Csupán az anyai ösztönök a nevelés terén itt nem mindig segítenek.
Jó pár évvel ezelőtt utam az alternatív megoldások felé vitt, miközben több kérdésemre kerestem a választ. Az első lépcső az NLP volt, innen szinte egyenes út vezetett a kineziológiához, majd a kíváncsiság vitt egyre tovább. A kérdésekre lassan választ kaptam, kezdett összeállni a puzzle, amit életnek hívnak…
A gyerekneveléssel kapcsolatban egy idézet jut az eszembe:
”You can’t connect the dots looking forward; you can only connect them looking backwards. So you have to trust that the dots will somehow connect in the future. You have to trust in something-your gut, destiny, life karma, whatever. Because believing that the dots will connect down the road will give you the confidence to follow your heart even when it leads you off the well-worn path, and that will make all the difference.” Steve Jobs
Megannyi év telt el azóta, amikor a fiam még csak egy gondolat volt. De már akkor pontosan tudtam, milyen felnőttet akarok nevelni belőle. Láttam szaladgálni, beszélni kisgyerekként, majd láttam kisiskolásnak, kamasznak és felnőttnek. Nem, nem minden úgy történt mindig, ahogy előre elképzeltem. Sokszor álltam az útkereszteződésnél, hogy most merre tovább. Hogy melyik helyzetet melyik irányba tereljem. Jó lesz? Vagy most szúrom el? Most sok év távlatából visszanézve azt mondom, elég jól csináltam.
Pár évvel ezelőtt már kérdezték tőlem egy páran, hogy hogyan kell ilyen gyereket nevelni? Akkor elmondtam a főbb dolgokat, aztán nem foglalkoztam ezzel. Most viszont úgy érzem itt az idő, hogy mindazt, amit anyaként, tanárként, szakemberként megéltem, megtapasztaltam, kiegészítve azzal a tudással, amit az évek alatt összegyűjtöttem, itt az idő, hogy segítsek könnyebbé tenni a kamaszéveket mind a diákok mint pedig szüleik számára. Ez a gyermekek életének egy nagyon speciális időszaka, egy nagyon fontos átalakulásé, amikor a gyerekből felnőtt lesz. Fontos, hogy ilyenkor milyen hatások érik őket, milyen gondolatokkal, értékekkel, emberekkel találkoznak…